Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


biosz

2008.12.25

MI IS AZ A BIOSZ

 

A PC bekapcsolása után elsőnek a BIOS fut le, amely az alaplapi chipkészlet és a processzor segítségével ellenőrzi az összes hardverelemet, elsősorban azok öntesztképességére alapozva. Ez az úgynevezett POST (Power-On-Self-Test), a bekapcsolás alatti önteszt. Hiba esetén közli velünk a hiba kódját, mégpedig az alaplapi hangszóró csipogásával, vagy - ha már működik a videokártya - hibaüzenetet írva ki a képernyőre. Egyes alaplapokon hétszegmenses kijelzőt találunk, csipogás helyett erről olvasható le a hibakód. Az alaplapon, illetve a hozzá kapcsolódó kivezetésen lévő LED-ek egyaránt informálhatnak arról, hol és miért akadt meg az alaplap a teszt során.
Ha minden jól működik, akkor a BIOS megpróbálja betölteni a merevlemezről (CD-ről, USB kulcsról, esetleg flopiról) az operációs rendszert. A továbbiakban az veszi át az uralmat a gép fölött.
Gondolhatnánk, hogy a BIOS innentől kezdve nem csinál semmit, ám ez nem így van: a programok úgynevezett BIOS-hívásokat kezdeményezhetnek, egyes rutinok pedig ugyancsak a BIOS-hoz kapcsolódó feladatokat végeznek (pl. hangszóró vezérlése, alaplapi idő lekérdezése, merevlemezre írás stb.). Az operációs rendszer gyakran az alaplapi BIOS-t is igénybe veszi, ezért nem csak a processzortól függ, hogy a rendszer hibátlanul fut-e a számítógépen.
A számítógép működése során a processzor és más alkatrészek által termelt hő elvezetése kritikus feladat, mint ahogyan a rendszert tápláló feszültségforrás stabilitása is. Az alaplap megfelelő áramköre figyeli a feszültségeket és a hőmérsékleteket (több helyen). Ezeket az adatokat a BIOS is meg tudja jeleníteni (több-kevesebb pontossággal), de szoftveresen is lekérdezhetők.
Mivel a BIOS az alaplapon található flashmemóriában foglal helyet, cserélhető, ezt a műveletet hívjuk frissítésnek. BIOS-frissítésre akkor van szükségünk, ha a hardverünk éppen a BIOS jellemzői miatt nem működik tökéletesen, például az alaplap helytelen sebességűnek ismeri fel a processzort.

Belépés, főmenü
A BIOS Setup az a program, amellyel beállíthatjuk a BIOS működésbeli paramétereit. A legtöbb alaplapon szöveges menü fogad, ha a PC bekapcsolása után megnyomjuk a Del gombot. Notebookoknál és régebbi alaplapoknál előfordulhat még az F2, az Alt+F2, de még az F12 és az Alt+S is, ám minden esetben egy felirat is megjelenik, amely arról tájékoztat, hogy mivel léphetünk be a BIOS Setupba.
A menü is átment egy fejlődési folyamaton: a hajdanán még flopiról indított program beépített, ablakos, egérvezérelt felületté vált (AMI WinBIOS).
A belépés után egy jól átlátható főmenü fogad: menüt kijelölni a kurzorgombokkal tudunk, belépni az Enter, kilépni az Esc gombokkal lehet. A beállítások értékeit a PageUp és a PageDown, valamint a numerikus billentyűzet + és - gombjaival tudjuk megváltoztatni, ritkábban a szóköz billentyűvel. Alkalmanként pontos értéket kell beadnunk decimális 0-9 vagy hexadecimális 0-F formában. A kétállású "kapcsolók" értéke Enabled (engedélyezett), Disabled (tiltott), esetleg Auto (automatikus) lehet. Ritkán Normal, Slow (lassú), Fast (gyors) és Turbo értékekkel is találkozunk.
A menüpontok gyártónként (AMI, AWARD, Phoenix) és verziónként is eltérhetnek, a funkciók azonban közel azonosak. Nem ritka, hogy egyes beállításokat hol az egyik, hol a másik, hol pedig egy saját, külön menüpont alatt találunk meg - jellemző ez például a processzor hőmérsékletét jelző és állító funkciókra. A beállításokat az AMI és a Phoenix BIOS esetében általában a Main, Advanced, Power és Boot menüpontokba csoportosították, az AWARD-nál pedig többnyire a hagyományokat követik.

Gyors ellenőrzés
Belépés után az első utunk vezessen a PC Health Status, illetve a Power/Hardware Monitor menübe, ahol ellenőrizzük a processzor hőmérsékletét! Ennek az első bekapcsolás utáni percekben lassan emelkednie kell. Hatékony hűtés mellett lehet, hogy hamar, már 34-38 fok körül stabilizálódik, gyengébb hűtéssel egészen 50-65 fokig is elmehet.
Ha a processzorhűtő rosszul van felszerelve (AMD-nél például fordítva), akkor a hűtőborda lebillen a processzorról, a hőt csak a paszta vezeti, a hőmérséklet pedig 70 fok fölé is emelkedhet. Magas, megugró hőmérséklet esetén azonnal kapcsoljuk ki a számítógépet, vagy a bekapcsoló gomb hosszan tartó benyomásával vagy közvetlenül a tápegység lekapcsolásával, kihúzásával.
Ha ellenőrzési okokból ki- és bekapcsolgatjuk a gépet, bekapcsolás előtt várjuk meg, amíg teljesen leáll a merevlemez (10 másodperc), mert a gyors újraindítások hosszú távon nem tesznek jót a meghajtónak. Ellenőrizzük a hűtőbordát, és kapcsoljuk be a gépet. Ha az illesztést rendben találtuk, de a kijelzett hőmérséklet magas, a telepítendő operációs rendszerre rakjuk fel az alaplapi hardverfigyelő programokat is, ezek pontosan jelzik a hőmérsékleteket.
Bizony előfordul, hogy a BIOS Setupban hibás értékeket kapunk, ezt a hibát egy későbbi frissítés során javítani szokták. Ha már úgyis itt vagyunk, akkor állítsuk be a CPU Warning Temperature-t (magas hőmérséklet esetén figyelmeztet) és a CPU Shutdown Temperature-t (magas hőmérsékletnél kikapcsolja a PC-t) lehetőség szerint minél alacsonyabbra: a nyugalmi hőmérsékletre rászámolva +15 fokot úgy, hogy már 70-75 fok körül figyelmeztessen, és 80-85 fok körül kapcsoljon ki. Ennél melegebben nem érdemes járatni a processzort, inkább cseréljünk hűtőbordát.
Ebben a menüben ellenőrizzük a feszültségeket is: ha egy feszültség 0,5 V-nál jobban eltér a hivatalos értéktől (például 12 V-nál 11,2 V), akkor az a tápegység, esetleg a csatlakozója hibájára utal, és gépünk esetenként lefagyhat. Különösen fontos a VCore érték: ennek meg kell egyeznie a processzoron feltüntetett értékkel, minimum 10 mV (0,01 V) pontossággal. Ha a BIOS nem jól ismeri fel a processzort, akkor lehet, hogy a kelleténél nagyobb feszültségen járatjuk, ami rövid távon stabilitást, ám nagyobb melegedést, hosszabb távon viszont instabilitást okozhat. Egyes "tuning" BIOS-ok (régebben az ASUS-ra volt ez jellemző) automatikusan emelt feszültséggel dolgoznak.

Processzor, memória beállítása
Ha már itt tartunk, nézzünk be a Frequency/Voltage, illetve az Advanced/JumperFree Configuration-ba. Tuning alaplapoknál egy külön menüt, az általában a legelső helyen szereplő SoftMenu-t kell meglátogatnunk, itt állíthatjuk be a processzor alaplapi órajelét és a szorzót. A legtöbb esetben a processzor felismerése automatikus, az opciók Auto-n vannak. A stabilitás érdekében ezeket hagyjuk így, ám ha hibás a felismerés, adjuk meg kézzel a helyes értékeket. A PC indulásakor a BIOS kiírja a képernyőn a felismert processzor típusát és órajelét (a pillanatra felvillanó képet a billentyűzet Pause/Break gombjával merevíthetjük ki), a CPU Configuration menüben pedig a pontos értékeket is megtekinthetjük.
Az alaplap beállításainál a processzor működéséhez szükséges frekvencia leosztott értékét is beállítjuk, ezt általában CPU Clock-nak vagy CPU Frequency-nek hívják. Ezt a frekvenciát a szorzó (CPU Multiplier) értékével megszorozva kapjuk a processzor valós órajel-frekvenciáját. A CPU Clock (FSB) processzortól függően 133, 166 vagy 200 MHz.
A szorzót nem minden esetben állíthatjuk, tehát ha az alaplap által kiírt processzorsebesség kisebb, akkor az órajelet kell növelnünk. Ritkábban az is előfordulhat, hogy a CPU Clock értéke pontos, a szorzó pedig alacsony. Ha mindkettőt állíthatjuk, akkor a kisebb szorzót részesítsük előnyben.
Az AMD már régóta + jellel egészíti ki processzorai sebességét, ez a jelölés azonban nem a valós órajelet mutatja, hanem azt, hogy a chip mekkora sebességű Intel processzorral egyenértékű. Egy AMD Sempron 2800+ processzor például 1600 MHz-en működik, egy Athlon 64 X2 4000+ pedig 2000 MHz-en. A szorzó előbbi esetében 8x, utóbbinál 10x, a CPU Clock 200 MHz.
Az Intel esetében a valós órajel miatt egyszerűbb a dolgunk. Itt arra kell figyelnünk, hogy néhány BIOS a CPU Clock helyett az FSB-t írja ki: 133 helyett 533, 200 helyett 800 és 233 helyett 1066 megahertzet. Ez még könnyít is a helyzetünkön, a processzorra ugyanis az FSB van felírva.
Térjünk át a memóriára, amelynek a beállításai a DRAM Clock/Drive Control, Advanced Chipset Settings és DRAM Configuration menüpontok alatt találhatók. A memória frekvenciája azért fontos, mert ugyan független a processzor órajelétől, ám ennek ellenére arra kell törekednünk, hogy lehetőség szerint egyezzen a kettő. Ha DDR (Double Data Rate) memóriáról van szó, az effektív órajele kétszer ekkora lesz. Ha a CPU Clock 200 MHz, akkor DDR400-as memóriát érdemes használnunk hozzá, noha a rendszerek lassabb memória-órajelen is működnek. Ha stabil gépet szeretnénk, akkor a DRAM Frequency értéke Auto vagy by SPD legyen.

Merevlemez-beállítás
Számítógépünk működéséhez egy merevlemezre is szükségünk van. Az egységes ATA (és SATA) illesztőfelület, no meg az LBA (Logical Block Addressing) címzés jóvoltából ma már megtehetjük, hogy ugyanazt a merevlemezt különböző alaplapokkal használjuk, azok ugyanis minden paraméterét felismerik. Régebben egy 47 elemű listából kellett választani, vagy kézzel kitölteni az adatokat - a felismerés szerencsére automatikus.
Ha a POST alatt a számítógép nem írja ki a merevlemez típusát, akkor a BIOS Setup Standard CMOS Setup menüpontjának IDE Primary Master opcióját kell használnunk. Ha az Auto-Detection opcióra "enterezve" sem ismeri fel a merevlemezt, akkor ellenőrizzük a csatlakozókat. Régebbi alaplapok menüjében egy IDE HDD Autodetect opciót találunk, ezt futtassuk le, és válaszoljunk az Y lenyomásával!
A Standard CMOS Setupban találjuk az órát is. Állítsuk be, valamint a már elavult flopimeghajtó típusát is itt kell beállítanunk. Az újabb gépeken nincs már flopi, ezért tiltsuk le (Disabled), egyébként az A: meghajtóra állítsunk be 3,5" FDD-t.
Érdemes azt is meghatározni, hogy az operációs rendszer honnan indul: az Advanced BIOS Features, illetve a Boot Sequency, Boot Priority alatt adhatjuk meg, milyen sorrendben keresse az BIOS a háttértárakon lévő rendszerindító rekordot. A keresési sorrendet vagy a First-Second-Third (1st-2nd-3rd) pontokkal adhatjuk meg, vagy a már előre definiált meghajtók (Removable Drives, Hard Drives, CDROM Drives) sorba rendezésével. Az előbbi verzióban az első legyen a CD-ROM, hiszen telepíteni szeretnénk az operációs rendszert. Az első rendszerindulás után visszajöhetünk ide, és megadhatjuk elsőnek az IDE0, HDD-0 értéket. A második verzióban a merevelemez neve és kapacitása szerepel, a sorrendet a szürke + és - gombokkal cserélgethetjük.
Régi számítógépeken egyetlen opció, a Boot Sequency határozta meg a sorrendet, de ez kötött volt: a rendszer gyors betöltődéséhez a C,CDROM,A, bootoláshoz a CDROM,C,A vagy az A,CDROM,C opciót kellett választanunk, a cserélhető meghajtók támogatása nem minden esetben volt megoldott.

Ami a gyorsasághoz kell
Már az első beállítások elvégzése előtt aktiváljuk a Load Fail-Safe Defaults, más néven Load BIOS Defaults opciót. Ez, ha még nem állították be az alaplapunkat, a gyári, biztonságos működést eredményező értékeket választja ki a Setup egészére nézve. Ha nem szeretnénk kísérletezni, a Load Optimized Defaults vagy Load Performance Settings opciót válasszuk, ez utóbbiak nagyobb sebességet eredményeznek, de néha előfordulhat, hogy gépünk instabillá válik.
A stabil, de gyors működéshez engedélyeznünk kell az Advanced BIOS Settings alatt mindenféle Cache-t és Shadow-t, a Quick Power On Self Test (Quick POST) opciót, ezek hatására gyorsabban működik és gyorsabban indul a számítógépünk. A Gate A20 Option régebben kompatibilitási és sebességi opció volt, ma már tegyük Enabledre, hibát csak hibás és régi billentyűzettel okozhatott.
Az Advanced Chipset Features, illetve a PCI/AGP menü alatt találjuk az AGP működését befolyásoló opciókat. Itt a FastWrite opciót kell engedélyeznünk akkor, ha AGP 8x sebességű videokártyánk van, ellenkező esetben lassú működéssel számolhatunk.
Lépjünk tovább az Integrated Peripherals menübe, ahol keressük meg az IDE HDD Block Mode-ot. Ezt az Advanced BIOS Features alatt is megtaláljuk. Ezt engedélyezve gyorsabb (P)ATA merevlemezt kapunk. Ha rendelkezünk CDROM UDMA Support opcióval, azt is engedélyezzük. Ha már az integrált perifériáknál tartunk, akkor engedélyezzük vagy tiltsuk az alaplapi hangkártyát (OnChip Audio Device) aszerint, hogy azt akarjuk-e használni, vagy a PCI csatolóba helyezett hangkártyát.
A Power Management menüben engedélyezzük az ACPI function-t, a PnP/PCI Configurations alatt pedig a PNP OS Installed-ot. Ez a két funkció lehetővé teszi, hogy a Windows az alaplap segítsége nélkül konfiguráljon hardvereszközöket. Ahhoz, hogy mindegyik hardver saját megszakítási (IRQ, Interrupt Request) címet kaphasson, az ACPI (néha IPCA) alá tartozó APIC (Advanced Programmable Interrupt Controller) Support pontot is engedélyeznünk kell. Ezen beállítások nélkül számítógépünk akadozva fog működni, különösen akkor, ha bővítőkártyát (pl. tunert) helyezünk bele. Fontos, hogy a Windows telepítésekor más rendszerkomponensek kerülnek a gépre ACPI és APIC használatával, illetve a nélkül.
Végül keressük meg a Reset Configuration Data, illetve Reset ESCD opciót (leggyakrabban a PnP/PCI alatt található), és állítsuk Enabled-re. Ez a következő rendszerinduláskor törli azt a memóriaterületet, amelyet a számítógép a csatlakoztatott hardverek konfigurációinak tárolására használ. A törlés után visszaáll Disabled-re. A PC a hardverek felismerése helyett az ESCD (Extended System Configuration Data) területet használja a gyors induláshoz, ugyanakkor lehet, hogy egy perifériáról rossz adatok kerültek rögzítésre. Az ESCD törlésével elölről kezdhetjük a hardver felismertetését, amely az operációs rendszer alatt is működni fog.

Kilépés
Amit eddig beállítottunk, azt be is kell írnunk a BIOS Setupba, méghozzá úgy, hogy kilépéskor a Save & Exit vagy Exit & Save Changes opciót választjuk. A kérdésre Enter vagy Y a válasz. Ha mégsem szeretnénk rögzíteni ténykedésünket, és csak nézelődni jöttünk a BIOS-ba, akkor az Exit Without Saving vagy az Exit & Discard Changes opciót válasszuk. Utóbbira a közvetlen kikapcsolás is megfelel, mi azonban indítsuk el a számítógépet, és élvezzük a helyesen beállított BIOS gyümölcseit!

Hiba esetén
Ha a számítógépünk nem indul el, mert elállítottuk a BIOS-t, akkor egyet tehetünk: töröljük a BIOS Setupot. Ez a törlés nem azonos a firmware törlésével, csupán a beállított értékeket állítja vissza a gyári alapra. Ki kell kapcsolnunk a PC tápegységét, illetve kapcsoló híján ki kell azt húznunk a konnektorból. Még biztosabb, ha a tápcsatlakozót lehúzzuk az alaplapról, addig, amíg a törlést végezzük.
A Setup értékeit az alaplapra helyezett gombelem táplálta memória tárolja, ha valamilyen oknál feszültség nélkül marad az alaplap, az értékek az alapértéket veszik fel. Ezen az elven működik a Clear CMOS jumper is, amely 2-3 állásban rövidre zárja az elemet. Várjunk törlés állásban 4-5 másodpercig, majd tegyük vissza a jumpert (áthidalást) az eredeti 1-2 állásába, és kapcsoljuk vissza a számítógépet. Ezután elölről kell kezdenünk a BIOS beállítását, de legalább működik a számítógépünk.
A BIOS frekvenciákra és feszültségekre vonatkozó beállításain kívül egyik beállítás sem veszélyezteti közvetlenül az alaplapba helyezett processzort, memóriát és videokártyát. A beállítások során csak azokat a paramétereket változtassuk, amelyekről pontosan tudjuk, mire valók