Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


HPFS_HPFS

2011.05.01

A HPFS fájlrendszer először az OS/2 operációs rendszer 1.2-es verziójában jelent meg. Segítségével lehetőség nyílt az egyre nagyobb tárolókapacitású merevlemezeken tárolt adatokhoz való hatékonyabb hozzáférésre. Abban az időben vált szükségessé az is, hogy a hálózati kiszolgálók növekvő piaca által az elnevezési rendszer, az adatosztályozás és az adatbiztonság terén megkövetelt bővítést egy új fájlrendszer biztosítsa. A HPFS fájlrendszer megtartja a FAT fájlrendszer könyvtárszerkezetét, de a fájlneveken alapuló könyvtárrendszerezés már automatikusan történik. A fájlnevek maximális hossza immár 254 duplabájtos karakter, és a HPFS rendszerrel az is lehetővé vált, hogy a fájlok adatokból és speciális attribútumokból épüljenek fel – ezzel az egyéb elnevezési konvenciók támogatása rugalmasabb lett, és az adatvédelem is javult. Ebben a rendszerben a fájlkiosztási egységet már nem fürtök, hanem 512 bájt méretű fizikai szektorok jelentik, ezzel csökkent a fel nem használható lemezterület nagysága.

A HPFS fájlrendszerben a könyvtárbejegyzések több adatot tárolnak, mint a FAT fájlrendszerben. Az attribútumfájlon kívül ez a fájllétrehozási, a fájlmódosítási, valamint a fájlhozzáférési dátumot és időpontokat is jelenti. A HPFS rendszerű könyvtárbejegyzések nem a fájl első fürtjére mutatnak, hanem az FNODE csomópontra. Ez a csomópont tartalmazhatja a fájl adatait, de tárolhat a fájl adataira mutató mutatókat vagy egyéb, ténylegesen a fájl adataira mutató adatszerkezeteket is.

A HPFS fájlrendszer az adott fájl lehető legtöbb adatát összefüggő szektorokként próbálja meg kiosztani. Erre azért van szükség, hogy a fájl folyamatos feldolgozása során nagyobb adatfeldolgozási sebesség legyen elérhető.

A HPFS fájlrendszer 8 megabájt (MB) méretű sávokra osztja fel a meghajtókat, és lehetőleg ezen sávok valamelyikébe helyezi a szükséges fájlokat. Az egyes sávokat 2 kilobájt (KB) méretű fájlkiosztási térképek választják el, amelyek rögzítik, hogy az egyes sávokon belül mely szektorok lettek már kiosztva. A sávalkotással növekszik a teljesítmény, mert a lemezolvasó fejnek nem kell visszatérnie a lemez kezdő, azaz nulladik logikai sávja fölé, hiszen az adott fájl tárolási helyének meghatározásához elég, ha a legközelebbi fájlkiosztási térképet olvassa.